Magyar-kútnak nevezett forrás évezredek óta bőségesen ellátott embert és állatot kiváló minőségű vízzel. Egészen a vezetékes vízhálózat kiépítéséig olyan meghatározó pontja volt a településnek, ahol kicsik és nagyok naponta megfordultak, ittak, vizet mertek, jószágot itattak, fürödtek, ruhát vagy éppen hordót mostak és – nem utolsó sorban – egymással találkoztak. Mindezekre emlékezve csodálhatjuk ma is a dolomitos víztartó rétegekből kb. 700 l/perc vízhozammal felszínre törő, megjelenésében kristálytiszta vizet.

Az, hogy Etyek ivóvíz-ellátást kapott, természetesen örvendetes dolog volt, de ezért kemény árat kellett fizetni az etyekieknek. Higiéniai okok miatt – így mondták akkor – be kellett temetni mindhárom medencét. Több mint 30 év után az 1990-es években került sor a kút és környéke helyreállítására.

Visszakerült ide a Nepomuki Szent János-szobor, itt állították fel továbbá a Kitelepítési emlékművet. A vizet azonban nem lehetett megmenteni, a rengeteg műtrágyának, amelyet évtizedeken keresztül szétszórtak a földeken, meg lett a szomorú következménye: az egykori finom forrásvíz már több éve ihatatlan, de ismét szabadon és büszkén folyik, éppen úgy, mint évezredekkel ezelőtt, és táplálja a Nádas tavat.

A Magyar-kút településünk jelképe, az Etyek Települési Értéktár logója is ezt tükrözi.